Abszolút magány és egyedüllét nincs. Mindig vagyunk valakivel, még akkor is, ha ez a valaki éppen mi magunk vagyunk. És a nyelvünk. Az, ami nem csak az elszigetelődésünket akadályozza meg, és nem csak abban segít, hogy másokkal kapcsolatba lépjünk, hanem annak is a kulcsa, hogy önmagunkkal is kommunikáljunk. „A nyelvem határai a világom határai.” – írta Wittgenstein, és mennyire igaza volt. Mert annyit tudunk, és főleg annyit tudunk közölni, amennyit nyelvünk enged. És nyelvünk annyit tud közölni, amennyi valójában bennünk van.
Egyedül lenni annyi, mint önmagunkkal lenni – ez a központi tapasztalata az Esti Kornél Téren című számának. Önmagammal, és azzal a nyelvvel, amivel rendelkezem.
