A szöveg és az előadásmód akár vicces is lehetne, talán még jól is szórakozhatnánk rajta, de valamiért mégsem tesszük. Tudjuk, a látszat mögött komoly dolgok húzódnak. És bármennyire is könnyednek tűnjék az előadásmód, a téma valójában elég súlyos.
A Kistehén a sírás lelkületét és fiziológiáját tárgyalja egyszerre úgy, hogy azt szinte észre sem vesszük. A dal és a szöveg erőssége, hogy éppen ezt a nyilvánvalóságot boncolgatja, ragadja meg. Mert akárhogyan is ragozzuk, az eredeti képlet, a kezdő és a végpont akkor is a következő lesz: „Ha sírok, / szememből engedem a levet, / aki ezen nevet, / az biztosan nem szeret.”
