Labirintus, amiben élünk
Mért találjak valaki mást?
Meghatároz, ahova lépünk,
Keresed a megoldást.
Fogd a kezem, nézz az égre,
Körülvesz a sok szokás,
Jobb, ha közös útra lépve,
Keresünk egy látomást.
Átlépünk majd százezer akadályt,
Szerelem ébred, nekem az élet : Te vagy
Átúszunk majd a világ vad folyamán
A szerelem éltet, nekem az élet : Te vagy.
Valahol a világűrben
Szünet nélkül lobog a láz,
Veled vagyok apró a térben
Ez minden vágyat megmagyaráz.
Átlépünk majd százezer akadályt,
Szerelem ébred, nekem az élet : Te vagy
Átúszunk majd a világ vad folyamán
A szerelem éltet, nekem az élet : Te vagy.
Én várlak ott, a vágyak hűs taván,
Szép, ringató remények lágy szaván.
Így álmodunk át minden éjszakát,
Nem halljuk a valóság zaját.
Janicsák Veca személyét hihetetlen kultusz övezi popzenei berkekben, számomra egyelőre rejtély, hogy miért. X-Faktor negyedik, hűha, azóta biztos van pár lemeze, meg egy tucat fellépése, nívósabbnál nívósabb helyeken. Nem nézek utána, ezek most minket aligha kell, hogy érdekeljenek, meglátjuk, a szöveg igazolja-e ezt a nem várt sikert, esetleg még nagyobb kérdőjelet tesz a végére.
A szám címe: Labirintus. Sokáig nem marad talány, hogy miért, az első sor elénk tárja, hogy egy jókora, kacskaringókkal teli labirintusban élünk. Nem túl eredeti gondolat, de tény, igaz. Az már viszont nem teljesen világos, hogy a második sor hogyan következik ebből. „Mért találjak valaki mást?” – kérdezi kétségbeesetten a beszélő, mintha valaki elvárná tőle. A harmadik sor ismét teljesen összefüggéstelenül jön, még a labirintushoz sincs sok köze, nemhogy a párkereséshez. Széteső, jelentésében erősen hiátusos első szakasszal van tehát dolgunk.
A helyzeten sokat a második szakasz sem javít. A párkeresésből pártalálás lett, de megint nem értjük, hogy miképpen következnek egymásból az egyes sorok által felvetett gondolatok. Miért kellene közös útra lépve látomást keresni? És mi köze van ennek a szokásokhoz, amelyek oly bigott módon körülvesznek minket? És pláne: miért övezi ezt az egészet a labirintus-kontextus? Persze gondolhatnánk a következőre: mivel az élet egy nagy, komplikált labirintus, nehéz benne a helyünket megtalálni. Könnyít a helyzeten, ha megtaláljuk a társunkat, akivel egy közös cél érdekében boldogan élünk. Hát, ez elég izzadtságszagú… A refrén legalább egyértelmű: az élet/labirintus adta akadályokat a szerelem ereje által zökkenőmentesen átlépi a beszélő, akinek magát az életet jelenti szerelme.
A harmadik szakasz nagy meglepetésre világűri távlatokat nyit, hogy aztán hirtelen újra mikrokozmosszá váljon a szituáció. Aztán persze megint jön a jól ismert hiba: „Veled vagyok apró a térben / Ez minden vágyat megmagyaráz.” – miért magyarázza meg a vágyakat az, hogy a beszélő apró a térben? Az utolsó szakasz megint magáért beszél. Először is valamilyen hirtelen csavar következtében a pár elvált egymástól, a beszélő várja kedvesét, másodszor pedig a „vágyak hűs tava”-nál durvább képzavarral ritkán találkozunk (ti. a vágyak nem a hidegségükről híresek). Az utolsó sorok pedig egy víziót rajzolnak körül, a rideg valóság ellenére a két szerelmes ismét együtt, nyugodtan békésen alszik.
Összegezve elmondhatjuk, hogy olvastunk, hallottunk már ennél sokkal gyalázatosabb popszöveget. De tényleg. Nem teljesen élvezhetetlen ez a szám, csak éppen kihívás megtalálni az összefüggéseket, de hát kell a kihívás a széles rajongótábornak. Sok sikert hozzá.