A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad,
mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet...
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
Cipő halála óta talán a legtöbbet emlegetett dal. A csend beszél tovább. Szép oximoron, amit a beszélő már az első mondatban továbbvisz. Búcsúzik, nincs kifejtve, hogy hová. Egy biztos, az elbúcsúzás és az elhallgatás folyamata a természettel való egyesülést, azonosulást jelenti, így nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy a beszélő az elmúlásról szól. Nincs több beszéd, nincs több ének, csak a csend marad. Ez a csend azonban nem passzív, és ez jelenti a dal igazi varázsát. Nem passzív, hiszen az eltávozó beszélő helyettesítőjeként funkcionál a továbbiakban. Beszél, énekel helyette, mert maga a csend is beszédes. „Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat” – mondja, az a néhány pillanat a csend sajátjává válik.
Ami a zenei alapot illeti, tipikus Republic-hangzás, ennek megfelelően telitalálat, tökéletesen illeszkedik a mondanivalóhoz. Lassú, lágy, dallamos gitár, Cipő sejtelmes, néhol suttogó hangja pedig hatékonyan idézi fel a fájó búcsúzás szituációját. A szám végi fütty egy messzibe induló, onnan soha vissza nem térő vándor képét idézi fel. Olyan vándorét, akinek többé nem halljuk a hangját, nem halljuk az énekét, és nem halljuk a füttyét. Az utána maradó csend az, ami beszél.
Talán nem is érdemes erről a rövid, velős, megható dalról többet írni. Hiszen lenyűgöző, úgy, ahogy van. Talán épp ezt szeretjük a Republicban. Nem mond többet annál, mint amit kell. Velős mondatokkal, valódi mondanivalóval, magasrendű művészettel segít közölni azt, amit a hétköznapi nyelv nem tud kifejezni. Ezt adja nekünk a Republic, és ezt adta nekünk Cipő művészete. Aki hallotta őt élőben énekelni, tudja miről beszélek. Tudja, mert részese volt a varázsnak, annak, amit úgy hívunk, hogy zsenialitás. Ez a zsenialitás pedig Cipő sajátja volt.
Nyugodj békében, dalaid beszélnek örökké tovább!