Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál, ha magadról szép éneket.
Dicsérő éneked én nem leszek.
Mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van, maradhatok.
Ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér.
Se jel, se láng, csak csönd. Mely égig ér.
S folytatom, mid vagyok, mid nem neked.
Ha vártál lángot, az nem lehetek.
Fölébem hajolj, lásd, hamu vagyok.
Belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál, ha magadról szép éneket.
Dicsérő éneked én nem leszek.
Mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Egy meghökkentően egyszerű, és egy meghökkentően gyönyörű dal Cseh Tamástól. Szerelmi vallomás a javából, de milyen szokatlan és furcsa szerelmi vallomás ez. Hiszen a csönd beszél. Mert néha valóban nem kellenek a szavak, néha valóban nem ér és nem tud semmit a nyelv. Sokkal többet ér, és sokkal többet tud a csönd. Persze csak akkor, ha van mögötte tartalom. Cseh Tamás csöndje mögött volt tartalom. Az ő csöndje úgy mondott el mindent, hogy nem mondott el semmit. Ugyanúgy, ahogy ebben a dalban.
Az első mondat tehát egy szerelmi vallomást vezet be. Érdekes, hogy a beszélő azt akarja elmondani, hogy ő maga mit jelent vagy mit nem jelent a múzsának. Megfordulnak tehát a pozíciók. Már itt szóba kerül és felvetődik a hiány elbeszélésének lehetősége. A második és harmadik mondat aztán elhozza magát a meglepetést. Sem szép, sem dicsérő ének nem lesz. Az elbeszélő azonosul magával a mondandójával. Ő maga az elbeszélő és az elbeszélendő is, ő maga a mondó és a mondandó, végül ő maga lesz a csend abszolút forrása, a csend maga. Az első szakasz utolsó sorában már fel sem merül, hogy történhet itt bármi más a csenden kívül.
A második szakaszban önigazolást nyer, hogy a csendnél nincs jobb, a beszélő talán kissé pimaszul alternatívát kínál a felfedetlen „hallgatójának”: csak akkor marad, ha némán is megfelel. Hiszen csenden kívül a jövőben sem fog történni semmi: „Se jel, se láng, csak csönd. Mely égig ér.” A harmadik szakaszban aztán folytatódik az eddigi tevékenység, azaz tulajdonképpen ez a semmi, de mégis, ez a nagyon is beszédes semmi, nagyon is beszédes csönd. Az utolsó sor aztán a jövő adta lehetőségeket is felvillantja: a hallgató jósolja meg jövőjét a „beszélőből”, mindegy, hogy pozitív, vagy negatív előjellel, de a döntés az övé, tulajdonképpen ő a cselekvő, az aktív fél. Az utolsó versszak utoljára és végérvényesen határozza meg az eddigi pozíciókat.
Szaggatott mondatokkal operáló nagyszerű dal ez, sejtelmes, rejtélyes, mégis sokat mondó, elgondolkodtató szöveggel. Cseh Tamás suttogó, lágy hangja lenyűgöző. Füttyel vezeti be a kezdő sorokat, mintha egy magányos, szórakozott vándor énekelne az érzelmeiről. Az aláfestő gitár támaszt ad, szinte ráülnek az énekes sorai a dallamokra, és együtt képviselik ezt a hangzó csöndet, amit talán csak Cseh Tamás tud ennyire zseniálisan előadni.