Ez az a pont, ahol arra gondolok, hogy
mi van, ha többet éltem már, mint fogok.
És mi van, ha több nővel voltam, mint leszek,
Elég nyomasztó kérdések ezek.
És mi van, ha tényleg rossz dalszerző vagyok?
És mindenki, aki életemben elhagyott
sokkal boldogabb lett utánam mással
mit kezdek a rám nehezedő nyomással.
És mi van, ha nincsenek is barátaim,
csak emberek, akikkel beszélni szoktam?
Még jól nézek ki, de a fogam már rohad,
és tíz éve sokkal gyorsabban futottam.
Mi van, ha rosszakat gondolnak rólam,
vagy nem is gondolnak rám egyáltalán?
Mi van, ha nem mások tehetnek róla?
mi van, ha minden az én hibám?
Egy kis felüdülés és könnyedség Szabó Benedekéktől. A Kapuzárási piknik találóan forgatja ki, gondolja könnyedén újra, és dolgozza fel a pszichológia által kapuzárási pániknak nevezett mentális, pszichológiai problémát. Valahogy így kell komoly vagy komolynak tűnő kérdésekről könnyedén, iróniával és öniróniával beszélni. A körítés és a választék kifogyhatatlan, jöhet a pánikkal teli piknik.
A dal sorra veszi azokat a problémákat, amik legjobban foglalkoztatnak minket életünk során, plusz a legnagyobb szorongással töltenek is el. Általában úgy értékeljük napjainkat, éveinket, és talán az egész életünket, hogy ha ezekben sikeresek vagyunk, akkor boldog, teljes életet élünk. Persze azt már egy fokkal nehezebb megmondani, hogy ki, milyen viszonyítási alaphoz igazodva értékel valamit sikeresnek.
A legfontosabb témák az életből hátralévő idő, az elfogyasztott kapcsolatok száma és a magánélet, a munkában való alkalmasság, a másoknak való megfelelés, és a felénk támasztott elvárásokból következő nyomás. Kapcsolataink, barátságaink mélysége, őszintesége, fizikai, esztétikai, erőnléti állapotunk. Az örök kérdés: mi van, ha mások rosszakat gondolnak rólunk, vagy mi van, ha mindent mi rontottunk el. Felsorolni is nehéz és sok, hát még átélni mindent.
Ezt a dalt hallgatni viszont rendkívül szórakoztató és üdítő érzés, erőssége éppen abban rejlik, hogy ironizálva vesz sorra minden szorongást, ami tönkreteheti az életünket. Szóba hozza őket, de nem tudjuk komolyan venni, annyira lazán, ötletesen teszi. A kérdések sorozatban jönnek, válasz nincs, más kérdés, hogy a kérdés feltevéséből már következtethetünk az esetleges reakcióra. Persze a másik oldal is ott van: a probléma kimondásának módja bármennyire is legyen ironikus, felmerülése jelzi kétségbevonhatatlan jelenlétét.
Ha van rövid, tömör, megfelelő és találó válasz erre a kétség-és szorongáshalmazra, az éppen az, ha felmentjük önmagunkat a válaszadás, az állandó megfelelés alól. És ezt is úgy kell felfogni és kimondani, mint ahogy a dal teszi az összes lehetséges témával. Mi lenne? Semmi.
