Zúzunk az éjszakában,
én meg pár haver.
Na mondd csak, mi a pálya?
Ha hívnak, menni kell!
Régóta nincs kiút,
csak lányok és fiúk,
nekem bejön ez a szitu,
nekem bejön ez a szitu.

Csak akkor bulizom, ha úgy van,
és általában úgy van.
Lenn megtalálsz a klubban.
Mert nekem bejön ez a szitu,
a sok buta sztori rólad,
csináljunk most olyat,
amit megbánunk majd holnap.

Kicsilány, ou, szia, helló!
Álljunk össze, mint két kicsi lego.
Na figyu már, mondom mi a szitu,
te lány, én meg fiú,
na mizu, mizu, mizu?

A klubbok rég bezártak,
a város felébred.
Világos van, de nálam
a bulik kemények.
A cuccok szétdobálva,
after a szobában.
Te és én a félhomályban,
filmezünk az ágyban?

Te is tudod, hogy van
ha Tomika felbukkan,
partyszemcsiben a klubban,
sapiban meg színes cuccban.
Az F-L-U-O-R
a partyállat, ezt tudnod kell,
mert az élet csak úgy lesz jó,
ha felpörög, mint az electro.

Azt szokták mondani, akkor tudni, hogy valami jelentős alkotás született meg, ha annak nagy a visszhangja, gazdag utóélete van. A zenei életben ehhez hozzájön még a feldolgozások száma is. Nos, Fluor Tomi Mizu című számát számtalanszor feldolgozták vagy parodizálták már, mi most megnézzük, hogy a mondanivaló és a szöveg szintjén mik az alkotás legfőbb jellegzetességei.

Sallangmentes, in medias res felütés, buli szituáció egy kis szlenggel megspékelve: „zúzunk az éjszakában”. Közösségi élmény a javából, könnyű elképelni az önbizalommal teli, világot megváltó kamaszbandát. A beszélő saját magát helyezi fókuszba, a pár havernek csak kísérőfunkciója van. Érdekes, hogy hirtelen feltesz egy költőinek tűnő kérdést, mintha dialógusba akarna bonyolódni a befogadóval. A választ aztán magyarázkodóan mégis ő maga adja meg: „Ha hívnak, menni kell”.  „Régóta nincs kiút, / csak lányok és fiúk” – jelöli ki a beszélő érdeklődési körét. A két záró sorral rá is erősít arra, mennyire tetszik ez neki, az ismétlésnek köszönhetően az első szakasz végének pedig kissé népdal-kicsengése van.

A következő szakaszban már nem feltétlenül a lovagias udvarlási szabályokat betartva próbálja randevúra hívni az ismeretlen megszólítottat az elbeszélő. Ahelyett, hogy ő hívná légyottra kedvesét, csak odaveti a következőt: „Lenn megtalálsz a klubban”. A szakasz záró sora meglepetést is tartalmaz. Kinek ne jutna eszébe a „Mert nekem bejön ez a szitu, / a sok buta sztori rólad” sorairól a híres Apostol sláger idevonatkozó része: „Mostanában annyi mindent mondanak terád”. Bizony, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni és a Mizu közt nyilvánvaló az intertextuális viszony.

A refrén egyszerűségével tartja fenn a befogadó figyelmét, na meg a következő, lassan legendássá váló hasonlattal: „Álljunk össze, mint két kicsit lego”. A refrén vége ezek után már csak jelzésértékűen, mégis természetesen villantja fel annak a szituációnak a végbemenetelét, ami akkor következik be, ha egy lány és egy fiú közösködni kezd.

A következő szakasz is költőien folytatódik, egy már-már naturalista részletességgel felvázolt pillanatkép tárul elénk a bezáró klubokról, ébredő városról. Aztán hirtelen jön a kontraszt. A beszélő környezetében ugyanis nincs leállás vagy nyugalom. A buli lényegi része tulajdonképpen csak ezután kezdődik, az, hogy a cuccok szét vannak dobálva, már önmagában sokatmondó. Pimasz módon persze most sem marad el a költői kérdés: „Filmezünk az ágyban?” Az utolsó szakasz betoldásként, kiegészítésként vagy – poétikai szempontból nézve – mellékdalként értelmezhető. Nem tartozik szervesen az eddigi történésekhez, inkább a fő mondanivalóhoz és életérzéshez ad némi lábjegyzetet. Említést inkább csak a záró hasonlat érdemel, ami a fő ars poeticát is kijelöli: a lényeg a pörgés, az állandó tenni akarás és az élet fáradhatatlan élvezete.

Érdekes megfigyelni, hogy a Mizu fő szövegszervező elve a sejtetés. A beszélő enigmatikusan csak fel-felvillant egy-egy nyilvánvaló szituációt, eseményt vagy következményt, de ténylegesen sosem mondja azt ki. Mindegyik szakaszban megfigyelhetünk egy ilyen részt: „Régóta nincs kiút, / csak lányok és fiúk”; „csináljunk most olyat, / amit megbánunk majd holnap.”; „te lány, én meg fiú, / na mizu, mizu, mizu?”; „Te és én a félhomályban, / filmezünk az ágyban?” Bár az esetek többségében nyilvánvaló, hogy mi lesz a szituáció kimenetele, a befogadót ez a poétikai eljárás mégis elbizonytalanítja. A lényegi részek tehát kétségben, homályban maradnak, hiszen bármennyire is nyilvánvalónak tűnik, nem tudhatjuk pontosan, hogy a szereplők tényleg tesznek-e olyat, amit megbánnak majd holnap, illetve hogy lesz-e filmezés az ágyban. A Mizu szintézise annak, hogy mit jelent az Y generáció számára a szórakozás, az udvarlás és a férfi-nő közti viszony. Érdekes hasonlatokat, retorikai, poétikai megoldásokat vonultat fel, miközben persze végig a popzene szövegképzésének eszközeivel dolgozik.