About-kategória

Új év, új tervek. Új olvasók?

Új év, új tervek. Új olvasók?

Új év, új remények, új tervek. Mindenki így indul neki, az About-kategória is némi profilváltáson megy hát keresztül. Egyrészt szeretne kicsit mélyebb, másrészt szeretne kicsit lazább, harmadrészt szeretne kicsit kreatívabb lenni. Hogy ezt a hármat hogyan fogja egyszerre elérni, egyelőre nem tudom, de meglátjuk, hátha jövő ilyenkor már azt írom, hogy sikerült, határ a csillagos ég. 

Ami a legfontosabb, hogy mostantól nem csak dalokat, de egész lemezeket (is) értelmezek majd irodalmi alkotásként. Sőt, zömmel azokat. Ez jelenti majd az elmélyülést. Nem lesz több poszt, de hát minden győzelem veszteséggel is jár egyben.

A másik fontos újdonság, hogy ezentúl koncertekről is írok. A „lazább”-kritérium itt tudna kiteljesedni. Nem vagyok minden héten koncerten, nem mondom, hogy ezzel lesz tele a felület, de időnként biztosan tovább színesíti majd a palettát ez a tematika is.

És a lazaságnak ezzel nem lesz vége, lesz olyan, hogy csak úgy elmondom a véleményem egy együttesről, egy énekesről vagy valamilyen zenei produkcióról. Vagy egy zenei műsorról. Vagy tovább szövögetem a terveimet. Vagy visszatérek az alapötlethez. Vagy minden nap írok egy tanulmányt, egy novellát vagy dalt. Bármi lehet. Egy biztos: megyünk tovább, úgyhogy olvassatok, szóljatok hozzá, küldjetek ötleteket, meg ami eszetekbe jut.

És boldog új évet mindenkinek. Ha lehet, About-kategóriában, és zenei élményekben gazdag boldog új évet.

Jaj, igen. És hamarosan egy évesek leszünk. Addigra, vagy akkor meg biztos kitalálok valami ezeknél is izgalmasabbat. A lényeg, hogy ti csak olvassatok serényen, a többi az én dolgom.

Új év, új tervek. Új olvasók? Tovább
süti beállítások módosítása